Nem tartom magam egy régi darabnak, lassan, de biztosan ballagok a negyven felé.  Sőt, tanulmányaimat sem túl régen fejeztem be, két éve lett meg a második diplomám. Mégis, mikor olyan „fiatalokkal” beszélgetek, akik most készülnek továbbtanulni és elmondják, hogy milyen szakokon gondolkoznak, néha egészen elképedek: olyan, első hallásra érthetetlen kifejezéseket mondanak, amiről fogalmam sincs, hogy mit jelentenek. Új szakterületek születtek. Akik pedig a régi, klasszikus irányokat választják, később ők is tapasztalják, hogy ilyen meg olyan kiegészítő képzések szükségesek a munkájuk végzéséhez.

A (tovább)tanulás világától elrugaszkodva, az élet szinte minden területén találkozunk ezzel a jelenséggel. Ma már nincsen olyan, hogy egyetlen terület kizárólagos ismerete. Ha a klasszikus irányokat nézzük: egy orvos, egy építész a számára szükséges alapismereteken kívül ennyi új, modern, kiegészítő terület tudója manapság! Van még egyáltalán olyan, hogy alapismeret? A tudományok fejlődésével minden egyes terület saját szakmai tudás anyaga is nő, nem is beszélve arról, hogy az egyes területek közötti határmezsgye egyre inkább összefonódik.      

És még a cseresznyét is felteszem a habos torta tetejére: ott vannak azok az ismeretek, ugyan egy önálló területhez tartoznak, mégis szinte mindenhova kellenek. Kommunikációs tréningek, marketingismeretek nélkül ma már nincsen élet! Hiszen mindenki beszélget a másikkal, és a saját területén mindenki fel szeretne tűnni valahogy – csak hogy két, nagyon triviális példát említsek.

Tehát komplex világban élünk. Akármihez nyúlunk – egészségügyi kérdés, szakmai vita, vagy olyan egyszerű terület, mint például egészséges életmód, vagy fogyókúra – azonnal felmerül 2-3 extra kérdés. Ha pontos választ szeretnénk kapni valamire a mai világban, akkor ezt már nem lehet egyetlen nézőpontból eldönteni. Amennyi plusz információt hordoznak ezek a kérdések és válaszok, néha éppen annyi terhet is jelentenek. Van, hogy közelebb visznek minket a megoldáshoz, de ember legyen a talpán, aki állja a keresztkérdések sorát. Egy barátnőm mondta, hogy lakást újít fel és ki kell cserélni a nyílászárókat. Bemegy a boltba azzal a kéréssel, hogy „ablakot szeretnék venni”, és kap 10 olyan kérdést, mire nem tud válaszolni. Mert minden döntésünkhöz további kérdések csatlakoznak...

Az ismeretek hatalmas áradata túl nőtt rajtunk... Tehát problémáink komplexek. Akárcsak a döntéseinket befolyásoló érvrendszereink. Egy terület köré csoportosuló szakemberek szakmai csoportokba rendeződve próbálnak választ adni az érdeklődők kérdéseire.

Vajon lehetséges ez az emberi kapcsolatok világában is? Az emberi kapcsolatok szakterületén is?

Kapcsolatrendszereink, emberi nexusaink működtetése is olyan bonyolult lenne...? Kapaszkodót nyújthat az, hogy egy-egy nehéz kérdés, összetett probléma megválaszolásához gyakran több szakembert is érdemes meghallgatni.

Ennek megkönnyítésére hirdetjük meg immáron második alkalommal a konzultációs napjainkat a Kompromisszió csapatával. Februári programunk neve:

Komplex problémára komplex megoldás.

A tudományos fejlődés hatásai a kapcsolataink világára és az önfejlődés terén is jelen vannak. Ennek rengeteg előnye van. Ma sokkal könnyebb a személyiségünk nehézebb oldalain, a generációs terheinken változtatni, mint korábban. Nem is úgy mondom, hogy könnyebb, hanem inkább úgy, hogy ehhez sokkal több információ áll a rendelkezésünkre. Viszont a döntés itt sem könnyű: szeretnék megoldást találni egy problémámra – de kihez, milyen szakemberhez forduljak? Egyáltalán hogyan is lehet magát a problémát, a megoldandó nehézséget meghatározni? Saját tapasztalatból és szakmai munkámból tudom: nem mindig olyan egyszerű és egyértelmű a válasz.

Ezekhez a helyzetekhez nyújtunk segítséget a konzultációs alkalmakkal, hiszen három szakember hallgatja meg a kérdést és ad rá szakmailag helytálló választ. Az Érdeklődő pedig saját problémája, saját fejlődési irányának megfelelően választhat különböző csomagjaink közül, melyeket mi, a Kompromisszió csapatának szakemberei állítottunk össze.

Megoldásra fel!

Szilvássy Rita - mediátor

Vannak mondatok, amelyeket ha hallok, gyanakodni kezdek:

• Nem érti meg, hiába magyarázom…
• Engem aztán nem érdekel ha megsértődik, én megmondom neki a magamét... vagy ellenkezőleg:
• Én aztán nem mondok semmit, ráhagyom, gondoljon amit akar...
• Én sokkal többet tudok nála, több a tapasztalatom, ő mégis sikeresebb…
• Nem szimpatikus, annyira más mint én, nem tudok vele szót érteni…
• Fogalmam sincs, miért nem én kapom meg soha a megpályázott munkát, amikor pedig mindenem megvan, amit kérnek hozzá…
• Megérdemli, egye meg amit főzött. Engem aztán nem izgat...
• Elhatározom, aztán mégsem úgy csinálom…
• Igyekszem alkalmazkodni hozzájuk, megteszek minden tőlem telhetőt, mégsem…

Ismerős helyzetek? Sokszor kívülről jól látszik, mi lehet a gond, de nehéz véleményt mondani, nehéz úgy segíteni, hogy ne legyen bántó, ne tűnjünk okoskodónak, ne adjunk keresetlenül tanácsokat. Vagy ha mégis megtesszük, hiába. Falra hányt borsó.

Ahhoz, hogy önreflexiója legyen valakinek, kell egy befogadó készség, önkritikára való hajlam, rugalmasság, intelligencia és érzelmi intelligencia egyaránt. Aztán ha van, rajtunk múlik, hajlandóak vagyunk-e változni, változtatni.

Az érzelmi intelligencia izgalmas téma! Ha nem bánjátok, felteszek néhány kérdést ehhez kapcsolódóan:

Ha azt hallod, érzelmi intelligencia, akkor mi jut elsőre eszedbe?

• az érzelmek kimutatásának, közvetítésének, megértésének képessége?
• az empátia, mások megértése?
• a másokra való odafigyelés, a figyelem képessége?
• az, hogy tudsz kapcsolódni másféle emberekhez is, szót tudsz érteni olyanokkal, akik más nyelven, beszélnek, más szinteken mozognak, élnek?
• hogy nyíltan, őszintén fordulsz másokhoz?

Igen, ezek mind, valóban. De ezeken kívül is, még sok egyéb dolog (a kreativitás, motiválhatóság, megbízhatóság, kifejező képesség, meggyőzőképesség stb.).

Biztos sokszor találkoztatok ti is már a megállapítással, hogy a sikeres élet kulcsa manapság és a jövőben is várhatóan egyre inkább ezeken múlik.

Ha kifejezetten a sikerességre fókuszálva tekintünk az érzelmi intelligenciára, akkor könnyű belátni a reális önismeret, a motiválhatóság, a kommunikációs képességek jelentőségét. Ezek hiányában nehéz sikeresnek lenni, jól boldogulni az életben.

Nekem meggyőződésem, hogy egy kis érzelmi intelligencia fejlesztés szinte mindenkire ráférne. Kollégáktól is sokszor hallom, magam is legtöbbször azt tapasztalom, hogy bármilyen problémával keres meg valaki, sokszor hamar kiderül, hogy az önbizalom, az önismeret témájával kell kezdeni a folyamatot. Azt, ami eredetileg más céllal indult (karrierváltás, magánéleti problémák, kezdés-újrakezdés, konfliktusos helyzetek kezelése stb.).

Szerencsére az érzelmi intelligencia fejleszthető! 

A kompromisszumról korábban is írtunk. Arról, mi mit értünk ezen. Arról, miért fontos, hogy képesek legyünk kompromisszumokra, tudjunk rugalmasan alkalmazkodni másokhoz. Valójában a kompromisszumkészség (az asszertív kommunikáció!) is érzelmi intelligencia kérdése.

Azok, akik hajlamosak a merev, ítélkező viselkedésre, nehezen látnak túl saját önző szempontjaikon, azokkal nehéz kompromisszumra jutni. Őket érzékenyíteni is nehezebb. De nem lehetetlen. Ebben például nagyon jó eszköz, nagy segítség tud lenni a coaching és a mediáció egyaránt. A kettő együtt pedig különösen!

Ezért is lenne fontos, hogy legyünk tudatában ezeknek a dolgoknak, hogy ne engedjünk a verbális erőszaknak (természetesen a fizikait eleve kizárjuk), hogy merjünk bátran kommunikálni, kiállni az igazunkért. Ha ezt nehéz, akkor kezdjük azzal, hogy megértjük, miért nem megy ez nekünk. Ha már kezdjük megérteni, akkor onnan szép lassan lehet építkezni: meg lehet tanulni technikákat, fel tudjuk mérni, milyen módon kezelhető az adott probléma.

Egyedül, barátokkal, segítő könyvek tömegével sem elképzelhetetlen, hogy sikerülhet. De szakemberek segítségével sokkal könnyebb, és kevesebb a hibalehetőség.

Koskovics Éva

coach

Szakmai csapatunk névválasztása kapcsán sokféle véleményt hallunk a kompromisszum fogalmáról. Szeretnék bemutatni egy példát, mely a politika és a jog világából származik. Érdemes elgondolkodni rajta – talán mi is győzhetünk?

Egyetemi éveim során a jogi karon, nemzetközi jog előadáson hallottam egy jó példát arra, hogy milyen is a politikai „győzelem”. Szerintem ez egy tipikus fajtája a kompromisszumnak, csak ha győzelemként van kihirdetve, az sokkal jobb marketing szempontjából, mint a kompromisszum. A példa teljesen elméleti, nagyvonalakban mutat be egy helyzetet. Semmi köze a napi eseményekhez, csupán modellez egy működési mechanizmust – ezt a példát kb. 5 évvel ezelőtt hallottam, szóval tényleg nem mai eset! Nem pártpolitikai kérdést taglal, hanem a politikáról, mint taktikázásról szól. És hát tegyük fel a kérdést őszintén: ki ne taktikázna az emberi kapcsolatok világában is...?

Íme a példa: vegyünk egy nemzetközi szinten zajló politikai egyeztetést. Mindegyik fél pontosan tudja, hogy mit akar elérni ezen a találkozón, pontosan tudják, hogy mely kérdések a fontosak számukra és melyek az alkuképes területek. Pontosan tudják, hogy miből és mennyit hajlandóak „lealkudni”. Tudják, hogy mit adnak oda és mit hoznak el cserébe. Lezajlik a találkozó, a felek hazamennek és otthon elmondják, hogy mit értek el a nemzetközi találkozón. Általában odahaza mindenki azt kommunikálja: „Győztünk!” Miért? Hiszen elérték azt, ami számukra fontos volt. Arról nem szól a fáma, hogy ezért milyen alkuk köttettek a háttérben... talán így nem lenne olyan lehengerlő a győzelem. A lényeg, hogy elérték azt, mit ők akartak, tehát nyertek – a többiről meg hallgatnak.

Ez a példa nagyon megragadt bennem. Hogyan fordítható ez le a mindennapi életünkre?

(Kép forrása: Pixabay.com)

Ha pontosan tudom, hogy nekem mely pontok, kritériumok a fontosak és ezekért cserébe melyekről vagyok hajlandó lemondani, akkor a fenti példa mintájára odaadom azt, ami nem olyan fontos, és elveszem azt, amihez ragaszkodom. Tehát megkaptam amit akartam, így győztem. Természetesen sem magam előtt, sem a másik előtt nem szükséges elhallgatni, hogy mi van az alku másik oldalán, sőt nagyon is tisztában kell lenni vele! De nyilván más a nyilvános fórum és a magánélet – szerencsére. Ehhez azonban tisztában kell lenni vele, hogy mi fontos nekem és az miért fontos. Minél pontosabban tudom ezt, annál problémamentesebb lesz megkötni a kompromisszumot – vagyis elérni a győzelmemet. Egy szemléletes példával élve: Ha nyerni akarok az olimpián, akkor tudnom kell, hogy milyen sportágban indulok. Az „akármiben” nem lesz célravezető és nem fogok aranyat hozni. 

Azokon a területeken, melyek nagyon fontosak számunkra, érdemes megnézni, hogy mi ez a lényegi rész. 

Például ha az a fontos számomra, ha a meghatározott anyagi színvonalon éljünk, akkor cserébe el kell fogadnom, hogy ez több időt, energiát, idegeskedést, családtól, gyerekektől való távollétet igényel tőlem vagy a páromtól. Ha elértem az általam meghatározott színvonalat, akkor győztem. A győzelemhez szükséges másik oldalt pedig elfogadom. Egy másik példa - nagyon általános, csak a folyamat szemléltetése miatt írom ilyen nagyvonalúan- ha nekem az a fontos, hogy mindenben egyetértsek a párommal, akkor az bizony sok beszélgetést, ebből arányosan fakadó mennyiségű vitát, vagy éppen szakítást jelent. De ha az a fontosabb, hogy legyen mellettem valaki, ne legyek egyedül, még akkor is, ha nem értünk mindenben egyet, akkor számomra a győzelem az, hogy van mellettem valaki, és kompromisszum másik oldalát (hogy nem értünk egyet mindenben) elfogadom.

Mindig van egy "győztem" oldal és van egy másik oldal is: a minek árán van ez a győzelem.

A komolyabb alkudozási folyamat akkor indul, amikor ugyanazokra a célokra tartunk igényt. A legtöbb esetben a kitűzött célok több alcélra bonthatók és ezekben már megtalálható a mindkét fél számára elfogadható alku. Vagyis mindkét fél tud győzni. Tipikusan vitás és kevésbé részcélokra bontható kérdés, hogy kinél legyen a gyerek Szenteste 18 órakor? Ezt nehéz kettébontani. Más, további szempontok figyelembe vételével és az alkufolyamatba emelésével lehetséges valamifajta kompromisszum megtalálása még ebben a kérdésben is. Hiszen időben és térben mindenféle kompromisszum – akarom mondani „győztem!” megoldás - megköthető. Azokon a területeken, ahol nem egyedül döntünk - mint egy politikai alku, egy munkahelyi team-ben megoldandó feladat vagy elvált szülők esetében a gyermekkel való kapcsolattartás - érdemes minél pontosabban meghatározni, hogy miért fontos nekem az a cél, vagyis a célnak pontosan az a része.

Ha a célom pusztán annyi, hogy ne úgy legyen, ahogy a másik fél szeretné - nos, ez egy speciális alkukötési folyamat...

Minden nem lehet kizárólag úgy, ahogy én szeretném. Azt hiszem, ennek elfogadása ad egyfajta felszabadultságot az életben. Ha pedig megtalálom azt, hogy mely területeken alakult úgy, ahogy én szerettem volna – akkor győztem!

Szilvássy Rita mediátor

Hagyjuk a körítést, belevágok a lényegbe: hogy állsz a pénzzel, hogy vagy a költekezéssel?

Sokakban él egy olyan (tév)hit, hogy a boldog embereknek nincsenek nehézségeik és éppen attól boldogok, hogy nekik minden olyan jól és könnyen megy. Bezzeg az olyanok, mint én, azok lépten nyomon nehézségekbe ütköznek. Őszinte leszek, bizonyos nehéz pillanatokban én is elhiszem ezt a banális torzítást. Hiszen mindenkinek vannak gyenge pillanatai... ahogy nehézségei is...
 
Ennek a gondolatmenetnek a következő (téves) állomása, hogy a boldog élet titka a kompromisszumok nélkül való élet.
Ahogy egynél több ember van és ennek a (minimum) két embernek valami köze van egymáshoz, vannak közös pontok az életükben - ott konfliktus is lesz, ami egy teljesen természetes dolog. A konfliktus egyszerűen az érdekek, ellentétes irányú találkozása.  A vitás helyzetekben nem nyerhetünk mindig – ez is az élet rendje. Szerintem mindannyian ismerünk olyat, aki megpróbálja ennek a látszatát kelteni, miszerint mindig, kizárólag ő nyer vagy ő nyerhet – hát, nem legnépszerűbb emberek.
 
Miért foglalkozom ennyit a kompromisszummal? Szakmai csapatunk neve Kompromisszió. A névválasztás igen megosztó véleményeket mutat. Nem bánjuk, sőt, örülünk, hogy véleményformálásra késztetjük az embereket. Fontosnak tartjuk azt, hogy minél több oldalról megvizsgáljuk a kompromisszumot, minél több véleményt közzé tegyünk erről a témáról, hiszen így fogja benne ki-ki megtalálni a saját íze szerint való verziót.

(Kép forrása: Pixabay.com)
 
Kompromisszumot nem csak másokkal kötünk, hanem saját magunkkal is. Például szeretnék csokit enni, de közben tudom, hogy nem tesz jót, mert éppen fogyókúrázom. Ezért eszem csokit, de nem egy táblát, hanem csak néhány kockát. A csokiról sem tudok lemondani és az alakomat is féltem. Ez is, az is fontos. Megállok félúton. Én döntök arról, hogy nekem ebből éppen ennyi elég. Tudom, hogy lehetne többet, tudom, hogy lehetne másképp, de egy másik szempont miatt mégis megállok egy ponton. Ez az „ennyi” lehet a véleményem képviselése, lehet egy tett. Amikor saját magammal kötök kompromisszumot, akkor mindkét szempont a sajátom. Talán éppen a saját magammal megkötött kompromisszumok segítenek begyakorolni az egyezség létrehozását. Ennek köszönhetően a nehezebb helyzeteben már könnyebben fog menni a mérlegelés, a különböző szempontok közötti sorrendek felállítása.
 
Hívhatjuk a kompromisszumot arany középútnak is – amiről köztudott, hogy a legnehezebb megtalálni, akárcsak egy jó kompromisszumot. Sokkal könnyebb hol a ló egyik, hol pedig a másik oldalán lenni. Vagyis vagy teljesen nyerni és leigázni a másikat, vagy pedig vesztesen visszavonulni. Hiszen rátalálni a közös megoldásra idő és energiaigényes dolog – akárcsak a legjobb dolgok az életben...
 
A kompromisszum megkötése igényel némi jövőbe látást, hiszen azért állok meg egy ponton, mert tudom, hogy ezzel most többet nyerek, mint amennyit elvesztek azáltal, hogy lemondok egy bizonyos többletről, vagyis kompromisszumot kötök.
 
A kompromisszumot lehet úgy is szemlélni, hogy a saját célkitűzéseim között állítok egy sorrendet. Amennyiben a legmagasabban álló cél veszélyeztetve van, akkor hajlandó vagyok az aktuális célkitűzésemről lemondani, a saját magam által állított célok és sorrendek miatt. Hogy a saját példámnál maradjak: szeretem a csokit, de még jobban szeretnék beleférni a kosztümömbe...
 
Talán éppen ott van a különbség a jó kompromisszum és a rossz kompromisszum között, hogy a jobbik esetben tudok találni egy másik, magasztosabb célt és emiatt mondok le valamiről. Ez a jövőbeni haszon a legtávolabbról nézve lehet az, hogy mellettem marad a társam, és ez számomra egy olyan végső cél, aminek alárendelek mindent. Válás esetén lehet az, hogy minél békésebben és az emberi méltóságot megtartva sikerüljön végigcsinálni azt az időszakot, a gyermekek minél kevésbé sérüljenek. Nem a másik miatt, és nem magamat rendelem alá a másiknak! Ez nagyon fontos különbség! Egy, a számomra fontosabb célért mondok le valamiről. Nem az a boldog ember, aki mindent megkap vagy megszerez, hanem az, aki ki tudja választani számára az igazán fontosat, és ki tud tartani amellett. Nem hagyja magát akár mások által, akár saját maga által – a pillanatnyi könnyebbség délibábjának bedőlve – eltéríteni a kitűzött céltól.
 
Érdemes ezeket végiggondolni, hiszen a jó időben és jó helyen kötött kompromisszum nem megalkuvás, hanem a boldogság záloga lehet.
 
 
 
Szilvássy Rita
mediátor

Talán még mindig sokak számára nem evidens, mennyire fontos lenne a megoldhatatlannak érzett problémákkal időben külső segítségért fordulni. És nem mindegy, kinek a székébe ülünk bele!

Az előttünk álló, elvégzendő feladatok, szükséges lépések elől a legegyszerűbb elmenekülési forma a kifogás. Ez az a téma, amit senkinek nem kell bemutatni.

Ismert a mondás: aki meg akarja oldani a problémát, az megoldást talál, aki nem, az kifogást.

A körülöttünk lévő nehéz helyzet sok kérdést vet fel mindannyiunkban. Nemcsak a mindennapi életvitelünk terén, hanem anyagi síkon is. Saját kifogásainkat most aztán tényleg könnyű elhinni, hiszen most aztán tényleg nehéz és most aztán tényleg nem tudok "tenni semmit"...  Dehogynem. Sőt, bizonyos szempontból most lehet igazán tenni. Magadért, a kapcsolataidért, a körülötted lévőkért. Aki még bátrabb, az megpróbálja a mögöttes összefüggéseket is feltérképzeni.

A Konzultációs napon 3 szakember egyszerre hallgat meg és kérdéseivel illetve tanácsaival segít eligazodni abban, hogy az általad felvetett kérdésre, problémás helyzetre megkapd a választ: hogyan tovább? Koskovics Éva (közgazdász. coach), Dr. Fekete Olga (ügyvéd, mediátor) és Szilvássy Rita (jogász, mediátor, szociálpedagógus), nyújtják Neked ezt a kiemelkedő lehetőséget. Szakterületeink: coaching, kommunikáció, érzelmi intelligencia, konfliktusmegoldás, mediáció, vagyis közvetítés, válási mediáció, egyéni konfliktuskezelés, jogi kérdések, családi kapcsolatok, pénzügyi tudatosság.

Mi, a Kompromisszió tagjai éppen ebben a különös helyzetben gondoljuk úgy, hogy igazán jól jönne egy problématisztázó lehetőség. Miért? Azért, mert olyan különös időket élünk, amikor lehetőségünk van az eddigiektől eltérő, más szempontból nézni saját magunkat és a környezetünket. Van, aki eddig is megtette ezt, annak most talàn kevésbé félelmetes ez a más nézőpont.

Viszont sokan vannak, akik eddig ennek mereven ellenálltak. De a különleges helyzet egyik hozadéka az, hogy amit nem lépünk meg saját maguktól, abba kényszerűen bele leszünk tolva. 

(A kép saját illusztrációnk.)

Úgy is mondhatnánk, hogy teher alatt nő a pálma, és teher most van, bőségesen. Próbára vannak téve emberi kapcsolataink, anyagi lehetőségeink, kitartásunk, türelmünk.

Tehát mi úgy gondoljuk, hogy igen, éppen most kell konzultációs napot tartani, tehát most kell lehetőséget adni azoknak, akik nyitott szemmel vannak, a lehetőségekhez képest szeretnék maguk irányítani az életüket. Most kell szakmai tanácsokkal szolgálni azoknak, akik nyitottak rá, akik ki szeretnék használni a jelenlegi helyzetet és nem elbújni előle. 

Azoknak, akik nem kifogásokat keresnek, hanem nyíltan és bátran felteszik a kérdést maguknak:

Hogyan tovább?

Merre kell mennem?

Hogyan vagyok jelen a kapcsolataimban?

Hogyan vagyok jelen a konfliktusaimban?

Mi az, amin változtatnom kell?

Sőt, bátrak annyira, hogy ehhez külső nézőpontokat, szakmai iránymutatást is elfogadjanak.

Gyere el, ha már megvan az irányod, csak még nem egészen tiszta a célodhoz vezető út.

Gyere el, ha tisztázni szeretnéd a célt saját magadban, és ehhez jól jön 3 külső, szakmai nézőpont.

Gyere el, ha nagy a zavar Benned és nem látod, hogy erre van az előre. 

A konzultációs napon részt lehet venni on-line formában is. Ez egyrészt biztonságot nyújt azoknak, akik most kerülik a személyes találkozásokat. Továbbá nagy előnyt jelent a vidéken, a fővárostól távolabb élőknek is - tehát ez sem lehet kifogás! :)

Ha kiváncsi vagy korábbi előadásunkra, nézd meg az erről készült videót! Beszéljük meg - de hogyan? 

dr. Szilvássy Rita mediátor

Ha kommunikálni szeretnél egy olyan emberrel, aki más nyelven beszél, mint te, akkor ehhez meg kell tanulni az ő nyelvét. Ha továbbra is a saját nyelveden beszélve, más szavakkal elmondva, hangosabban kiabálva, gesztikulálva stb. mondod – nem fog megérteni. Ugyanez a szituáció gyakran akkor is megesik, ha azonos nyelven beszélünk valakivel. Hogy ki mit ért az egyes szavakon, fogalmakon, annyira különböző lehet, mintha szó szerint más nyelvet beszélnénk.

Egy lépést hátra lépve, ha nem csak a beszédet nézzük, hanem általában a viselkedést, akkor is hasonló szituációt tapasztalok az egyes élethelyzetekről alkotott vélemények kapcsán. Amikor egy történetet mesélek el egy másik embernek, akkor azzal akaratlanul véleményt is mondok, értékrendet állítok fel, azáltal, ahogy felhasználom a szavakat. Árnyalok, minősítek, sorrendet állítok. Amikor azon kapom magam, hogy a másik nem ért, akkor megpróbálom máshogyan elmondani – de alapvetően ugyanazt. Aztán ha eléggé el tudok vonatkoztatni a saját mondanivalómtól, akkor megtapasztalhatom, hogy beszélgetőpartneremmel az alapvető fogalmak sem egyeznek. Mást ért azon, hogy rend, pihenés, figyelem... Ami számomra (alapvető) érték és meg sem kérdőjelezem, azt ő nem fogadja el alapvető értéknek és csak néz rám, hogy miről beszélek.

(Forrás: Pixabay.com)

Amennyire meg akarom értetni magamat vele, ő ugyanúgy szeretné megértetni magát velem. Az én igazságom csak az én nézőpontomból igaz. És ha ezt erőszakosan próbálom megértetni a másikkal, akkor nem jó vagyok, hanem egy pontosan ugyanolyan erőszakos valaki, aki a saját véleményét szeretné ráerőltetni a külvilágra. Mert az szerintem jó. SZERINTEM. 

Ha sikerül ezt szem előtt tartani és úgy létezni a mindennapokban, hogy állandóan ott villog a lámpa az agyamban, hogy a másik nem jobb és nem rosszabb, csak más, akkor nagyon sok konfliktustól, magyarázkodástól problémamegoldástól kímélem meg magamat. Vajon amennyi energiát megspórolok ezzel a létezési formával, annyit ki is vesz belőlem az, hogy ezt állandóan szem előtt tartsam?

Ha a párkapcsolatot nézzük, akkor talán most azt mondod: ezért kell olyat választani, akivel ugyanazt értitek az egyes alapvető fontosságú fogalmakon. Hát, véleményem szerint egy élet túl hosszú ahhoz, hogy ezt az elvet fenn lehessen tartani. Ez a hozzáállás jellemző a kapcsolat elején, aztán érdemes megnézi, hogy 10-15 év múlva ki mit éret az egyes „alapvető” fogalmakon.

Párhuzamos valóságok vannak. Én ezt látom ki egy helyzetből, a másik meg azt. Egyik sem jobb vagy rosszabb. Máshonnan érkeztünk, mások a tapasztalataink. Egy szeretettel teljes párkapcsolat, egy szívbél barátság, egy sikeres és ösztönző munkahelyi kollektív estén akár mennyire egyek vagyunk – ez még így van.

A különbség nem ott van az emberek között, hogy "jók" és "rosszak" - hiszen ki szerint jók vagy ki szerint rosszak? Az igazi, minőségbeli különbség ott van, hogy az egyik ember rossznak ítéli a másikat, míg a másik ember csupán másnak, értékítélet nélkül. 

Arról nem is beszélve, hogy naponta találkozunk vadidegenekkel és kerülünk velük kapcsolatba – a közlekedés során, az étteremben, az ügyfélfogadó irodákban, bárhol. Gyakran vérremenő konfliktusok alakulnak ki. Ha szem előtt tartjuk a párhuzamos valóságok tényét – akkor is, ha nagy energiánkba kerül -, legalább békésen távozunk a helyzetből.

Hiszen miért lennék ideges attól, hogy a másik nem érti, amit mondok? Hiszen ő üzbégül beszél, és meg magyarul. (Vagy én beszélek üzbégül, ez csak nézőpont kérdése.). Amint ez a tény kiderül, hogy a másik idegen nyelvű, leállok a kézzel-lábbal kalimpálással, a kiabálással – hát úgysem érti. 

Vajon lehet ugyanígy tekinteni egy olyan emberre is, aki hagyományos értelemben egy nyelvet beszél velem?

Hiszen el lehet mondani a mondandómat ugyanazzal a tartalommal idegen nyelven is. Csak meg kell tanulni azt a bizonyos másik nyelvet. Ha nagyon el szeretnék mondani valamit, akkor biztos megéri a fáradtságot az, hogy megtanulom a másik nyelvét... 

Miközben készülök egy közeli programra, eszembe jutott, amikor tavaly a Kapszlin tartottam egy előadást arról, hogy hogyan függ össze a siker és az érzelmi intelligencia. Ez utóbbi téma vesszőparipám, szeretek rá hivatkozni, sokszor írtam is már róla. No és sokszor megtapasztaltam saját és mások példáján, pozitív és negatív élmények sorával, hogy valóban milyen nagyon fontos.

Két gondolatot emelnék most ki ezekből a saját tapasztalatokból:

1. Hogy valaki milyen sikeres, az legalább annyira múlik a személyiségén, alap beállítottságán, mint azon, hogy valójában mit, milyen (mérhető, mások teljesítményével összevethető) dolgokat ér el az életben.

A közgazdasági nobel emlékdíjat is kiérdemlő amerikai-izraeli pszichológus, Kahneman alkotta meg a hedonikus mókuskerék fogalmát. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a boldogságra való hajlam nincs egyenes arányban a teljesítménnyel, az elért vagyonnal, sikerekkel. Ha valakiben nagyon erős a bizonyítási vágy, mindig többet akar majd, és lehet, hogy épp ezért soha nem fog tudni megfelelni magának. Sokan ismerünk olyanokat, akik túl magasra állítják a lécet, lehet, hogy épp egy szülőktől beléoltott driver hatására („erőltesd meg magad!”). Vagy olyanokat, akik mindig többre vágynak, nem tudnak örülni az elért sikereknek, mert rögtön látják maguk előtt a következő elérendőt. Ezért jó kifejezés a mókuskerék!

2. Goleman (ő egy másik szakember, aki több könyvet is írt a témáról) szerint a siker alapja az érzelmek eredményes ’használata’!

/Egy kis gyorstalapaló a'la Goleman ITT! /

Ő fogalmazta meg, hogy az érzelmi intelligenciának van egy személyes és egy társas oldala. A személyes kompetencia esetében urai vagyunk a saját érzelmeinknek, van reális önismeretünk, a társas kompetencia pedig azt mutatja, mennyire vagyunk képesek mások érzelmeit megérteni, befolyásolni. Aki ezekben jó, az sokkal jobban boldogul az élet útvesztőin, mint az, aki nem érti, nem érzi saját maga és mások érzelmi működését.

Akár a saját életünk, karrierünk, akár mások segítése, vagy társadalmi közegünk, szűkebb és tágabb világunk jobbítása a célunk, felmerülnek azok a kérdések, minek köszönhető a siker. IQ? EQ? Reziliencia? Fejlődéslélektani törvényszerűségek? Sorsanalízis, családi karma? Társadalmi, szociális háttér? Tudományos eredmények?

Saját tapasztalataim szerint is kiemelkedő jelentősége van az érzelmi intelligenciának.

Valójában menet közben jöttem rá, már több komoly megbízáson túl, hogy szinte minden munkában, minden megbízás teljesítésekor - coach-ként - szinte mindig ennek a fejlesztésén dolgozom:

• ha rezilienciát (lelki ellenállóképességet) fejlesztünk (minden reziliencia faktor beazonosítható úgy is, mint EQ!)
• ha kezdés-újrakezdéssel foglalkozunk (úgy indul, hogy: önismeret, önbizalom, önmegerősítés, aztán jön a motiváció, a kommunikáció stb.)
• ha vezetőkkel dolgozom (coaching típusú vezetés: fókuszált figyelem képessége, konstruktív visszajelzés, rugalmasság, hatékony kérdezéstechnika, összhang és kapcsolat kialakítására való képesség – színtiszta kommunikációs fejlesztés)
• ha karrier témában egyéni folyamatban vagyunk (reális önértékelés, kapcsolódási képességek)
• ha fiatalokkal, fiatal tehetségekkel van feladat (önismeret, érzékenyítés, ún. 'soft skillek')
• ha konfliktuskezelési tréninget (team coaching-ot) tartok.

Akkor jöttem rá, milyen érzékeny téma ez, amikor  az egyik legolvasottabb blogbejegyzésem ezt a témát tárgyalta és sokaknál nagyon betalált. Nem véletlenül.

Ahogy a kompromissziós csapat, hármunk tevékenységét nézem, mindhárman ezen munkálkodunk. Hisz a mediáció is főleg a kommunikációs folyamat, az önismeret és az empátia fejlesztésén alapul és célja egymás elfogadása, a közös célok elérése minél kisebb károkkal, sérülésekkel.

Milyen jó is lenne, ha lenne vitakultúránk, ha próbálnánk megérteni másokat is, ha tudnánk mások szempontjaira is figyelni, egyáltalán: elfogadni másokat is, egymást is! Mi ezen vagyunk!

Koskovics Éva

Ha megnézitek ezt a hétvégi kiránduláson lőtt képemet, vajon milyen hatással lehet rátok? Sok forgatókönyv elképzelhető. Lehet, hogy semmit nem vált ki belőled. Másvalaki elmélyül benne, szinte egy mesevilágot képzel bele. Harmadik kedvet kap tőle és rohan kirándulni, elcsípni az őszi erdő mostani hangulatát. De az is lehet, hogy valakit lehangol, a káosz és a rendetlenség jut róla eszébe és elhatározza, hogy végre rendet rak az asztalán. Aztán mégsem teszi.

Hogy lesz a kapott információból tett?

Történik valami, hallasz egy hírt, egy információt. Mitől függ, hogy mi lesz a reakciód, mit fogsz tenni ennek hatására? Nem is hinnéd, hány szűrőn ereszted át, milyen sok dolog befolyásolja ezt!

Pedig ha belegondolunk, percenként megéljük. Csak ritkán tudatosan. Hisz ennyi időnk nincs! Épp ettől vagyunk mi emberek ilyen sokfélék, épp ez az oka annak, hogy másképp működünk, másképp eresztjük át magunkon az információkat, mást vonunk le tanulságként a kapott tapasztalatokból. De sokszor magunkat sem értjük meg, miért úgy, ahogy. Vagy ha tegnap nem zavart valami vagy valaki, akkor ma miért? Vagy ha egyszer tudom, mit kellene tennem, miért nem teszem meg?

A videónk végén ígértem, hogy fogok írni erről a témáról, mert fontos, segíthet megérteni magunkat is, sőt, másokat is.

Nézzünk rá akkor, mi mindenen múlik, hogy milyen reakciónk alakul ki egy kapott információra, hogy mi minden befolyásolja a cselekedetünket!

Ha nagyon didaktikusan akarom bemutatni, levezetni ezt a folyamatot, akkor kb. így néz ki:

1. Érkezik egy hír, egy információ, ér valamilyen külső hatás;
2. Értelmezed valahogy (természetesen sokféle információ lehet, ezért ha nem egy egyértelmű, egzakt dologról van szó, akkor valószínűleg nem mindenki pont ugyanúgy értelmezi);
3. Éppen vidám vagy, vagy szomorú, fáradt, frusztrált, vagy kisimult, kiegyensúlyozott, netán észnélkül szerelmes, vagy csalódott, stb. Szóval, valamilyen érzelmi állapotban talál meg a dolog, így ez az érzelmi állapot is komolyan befolyásolja, hogyan éled meg. Ez is egy komoly szűrő!
4. Aztán jön a legalattomosabb: vannak beépített driver-eid, hiedelmeid, amelyek sajnos vagy szerencsére (attól függően, ezek inkább pozitívak vagy negatívak) egy kicsit mindig befolyásolnak. Olyanok kicsit, mint egy ketrec, nehéz belőlük kitörni – no, ezek aztán nagyon eltorzíthatják az információt, akár azt súghatják, hogy ne törődj vele, vagy ellenkezőleg, felnagyíthatják a jelentőségét.

Hogy mit is jelentenek ezek a dolgok? A drivereket a szüleinktől, a családunktól kapott beépített programok jelentik - mint a "légy erős!", a "meg tudod csinálni!", vagy a "siess!", "erőltesd meg magad!", vagy az, hogy "csináld úgy, hogy másoknak jó legyen!" A hiedelmeket viszont magunknak ’építgetjük fel’, amikor egy-egy tapasztalatból mintegy következtetésként, igazságként megfogalmazunk egy általános ’igazságot’: ha ez így kezdődik, akkor mindig az lesz a vége, hogy… ha valaki így néz rám, az csak azt jelentheti, hogy… ha egy főnök nem tudja a nevemet az első napon, akkkor… Szóval, ha sok mondatodban fellelhetőek ezek a nagy általánosítások, akkor légy résen, mert hajlamos vagy hiedelmek mentén működni!/ Alattomos, nehéz téma, nem egyszerű elkapni, felismerni, feldolgozni őket.

Ez a ’szűrő’ sokszor alapos tisztításra szorul!

5. Aztán, a fentiek hatására végül meghozol valami döntést (végre!). Magad is érzed, ha belegondolsz, hogy nem biztos, hogy igazad van, tudod, hogy X.Y. most másképp cselekedne, de Te Te vagy, belőled ez jön. Hogy mennyit agyalsz egy-egy döntés előtt, az személyiségfüggő, de helyzetfüggő is. Van, aki sokat, van, aki előbb cselekszik, aztán gondolkodik.
6. Végül megcsinálod, amit eldöntöttél. Vagy nem (vagy az előző mondatra visszautalva nálad elcsúszik ez a két dolog, még mielőtt elhatároznád magad, már benne is vagy – ilyen is van). Ez is milyen jellemző tud lenni! Nem mindenki képes rá, hogy az elhatározásait azonnal cselekvésre váltsa. Vannak, akik legtöbbször csak elméletben cselekszenek, mire odáig jutnának, hogy tényleg meg kellene tenni, ott elakadnak, lefagynak, hagyják magukat eltéríteni, vagy egyszerű lustaság, bizonytalanság vesz rajtuk erőt.

Szóval, ez egy bonyolult folyamat, ami persze lehet, hogy a másodperc törtrésze alatt megy végbe, más esetben hosszú éveket is igénybe vehet. Mert függ például a hírtől magától is, a témától, helyzettől, de alapvetően inkább magunktól, a személyiségünktől.

Például:

Egy triviális példa: megtudja valaki, hogy a párja megcsalta. Hogy reagál? Hányféle reakció lehetséges, milyen időtáv telhet el, mire lép valamit a hír hatására? Számtalan variáció lehetséges!

Aztán itt van egy másik: az egyik munkatársadról megtudod, hogy adatokat szolgáltat a cégetekről egy konkurensnek. Nem te vagy a cégtulajdonos, nem vagy a főnöke, mégis érzed, ez így nincs rendben. Mit teszel?

Vagy egy harmadik: idős apád helyzetét kellene megoldanod. Hallasz egy idősotthonról, ahol most épp üresedés van, elvileg megoldás lehetne. Lépsz-e, ha igen, akkor hogyan, és mikor? Ha nem lépsz, akkor vajon miért?

Persze ez így nagyon leegyszerűsített, de azt talán jól érzékelteti a leírás, hogy ezek nem egyszerű folyamatok. Különösen, ha egy-egy bonyolultabb információról, helyzetről van szó. Vagy akkor, ha mi magunk egy nehéz helyzetben vagyunk, ha túszai vagyunk egy szituációnak. Legyen az egy társfüggőség, egy fel nem dolgozott gyász, vagy egy anyagi kiszolgáltatottság. Vagy akár egy eszmerendszerhez, egy 'oldalhoz' tartozás, egy példakép, egy ember, akit vakon követünk, akinek mindent elhiszünk. Egy ilyen helyzet erős béklyót jelent, amely befolyással lehet a legtöbb cselekedetünkre, leszoktathat az önállóságról, a józan gondolkodásról, leszívhatja az energiáinkat. Miközben adhat egy - hamis - biztonságérzetet. Erről a tehetetlenség érzésről írtam az elmúlt alkalommal ITT.

Ha valakivel dolgozom, érdekes végignézni, hogy van ezekkel a kérdésekkel, mennyire konzekvensen működik, hol elégedetlen magával, hol lehet szükség arra, hogy kibogozzuk a szálakat és javítsunk a helyzeten. Hol lehet fontos kitisztítani a szűrőket!? Izgalmas!

Van min gondolkodni.

Szép napokat, vigyázzatok magatokra!

Koskovics Éva