Ez volt a kedvencem. Volt, aki már az első percben, rögtön az „első gyerek?” után betolta. Véleményem szerint a fenti kérdés az általánosan elfogadott, kollektív indiszkréció magasfoka. Olyan tolakodó, tapintatlan, amilyen csak lehet, mégis elhangzik nap mint nap a játszótéren, a védőnőnél…

Nem tartom magam egy régi darabnak, lassan, de biztosan ballagok a negyven felé.  Sőt, tanulmányaimat sem túl régen fejeztem be, két éve lett meg a második diplomám. Mégis, mikor olyan „fiatalokkal” beszélgetek, akik most készülnek továbbtanulni és elmondják, hogy milyen szakokon gondolkoznak, néha…

Vannak mondatok, amelyeket ha hallok, gyanakodni kezdek: Nem érti meg, hiába magyarázom… Engem aztán nem érdekel ha megsértődik, én megmondom neki a magamét... vagy ellenkezőleg: Én aztán nem mondok semmit, ráhagyom, gondoljon amit akar... Én sokkal többet tudok nála, több a tapasztalatom, ő…