Vannak mondatok, amelyeket ha hallok, gyanakodni kezdek:
- Nem érti meg, hiába magyarázom…
- Engem aztán nem érdekel ha megsértődik, én megmondom neki a magamét... vagy ellenkezőleg:
- Én aztán nem mondok semmit, ráhagyom, gondoljon amit akar...
- Én sokkal többet tudok nála, több a tapasztalatom, ő mégis sikeresebb…
- Nem szimpatikus, annyira más mint én, nem tudok vele szót érteni…
- Fogalmam sincs, miért nem én kapom meg soha a megpályázott munkát, amikor pedig mindenem megvan, amit kérnek hozzá…
- Megérdemli, egye meg amit főzött. Engem aztán nem izgat...
- Elhatározom, aztán mégsem úgy csinálom…
- Igyekszem alkalmazkodni hozzájuk, megteszek minden tőlem telhetőt, mégsem…
Ismerős helyzetek? Sokszor kívülről jól látszik, mi lehet a gond, de nehéz véleményt mondani, nehéz úgy segíteni, hogy ne legyen bántó, ne tűnjünk okoskodónak, ne adjunk keresetlenül tanácsokat. Vagy ha mégis megtesszük, hiába. Falra hányt borsó.
Ahhoz, hogy önreflexiója legyen valakinek, kell egy befogadó készség, önkritikára való hajlam, rugalmasság, intelligencia és érzelmi intelligencia egyaránt. Aztán ha van, rajtunk múlik, hajlandóak vagyunk-e változni, változtatni.
Az érzelmi intelligencia izgalmas téma! Ha nem bánjátok, felteszek néhány kérdést ehhez kapcsolódóan:
Ha azt hallod, érzelmi intelligencia, akkor mi jut elsőre eszedbe?
- az érzelmek kimutatásának, közvetítésének, megértésének képessége?
- az empátia, mások megértése?
- a másokra való odafigyelés, a figyelem képessége?
- az, hogy tudsz kapcsolódni másféle emberekhez is, szót tudsz érteni olyanokkal, akik más nyelven, beszélnek, más szinteken mozognak, élnek?
- hogy nyíltan, őszintén fordulsz másokhoz?
Igen, ezek mind, valóban. De ezeken kívül is, még sok egyéb dolog (a kreativitás, motiválhatóság, megbízhatóság, kifejező képesség, meggyőzőképesség stb.).
Biztos sokszor találkoztatok ti is már a megállapítással, hogy a sikeres élet kulcsa manapság és a jövőben is várhatóan egyre inkább ezeken múlik.
Ha kifejezetten a sikerességre fókuszálva tekintünk az érzelmi intelligenciára, akkor könnyű belátni a reális önismeret, a motiválhatóság, a kommunikációs képességek jelentőségét. Ezek hiányában nehéz sikeresnek lenni, jól boldogulni az életben.
Nekem meggyőződésem, hogy egy kis érzelmi intelligencia fejlesztés szinte mindenkire ráférne. Kollégáktól is sokszor hallom, magam is legtöbbször azt tapasztalom, hogy bármilyen problémával keres meg valaki, sokszor hamar kiderül, hogy az önbizalom, az önismeret témájával kell kezdeni a folyamatot. Azt, ami eredetileg más céllal indult (karrierváltás, magánéleti problémák, kezdés-újrakezdés, konfliktusos helyzetek kezelése stb.).
Szerencsére az érzelmi intelligencia fejleszthető!
A kompromisszumról korábban is írtunk. Arról, mi mit értünk ezen. Arról, miért fontos, hogy képesek legyünk kompromisszumokra, tudjunk rugalmasan alkalmazkodni másokhoz. Valójában a kompromisszumkészség (az asszertív kommunikáció!) is érzelmi intelligencia kérdése.
Azok, akik hajlamosak a merev, ítélkező viselkedésre, nehezen látnak túl saját önző szempontjaikon, azokkal nehéz kompromisszumra jutni. Őket érzékenyíteni is nehezebb. De nem lehetetlen. Ebben például nagyon jó eszköz, nagy segítség tud lenni a coaching és a mediáció egyaránt. A kettő együtt pedig különösen!
Ezért is lenne fontos, hogy legyünk tudatában ezeknek a dolgoknak, hogy ne engedjünk a verbális erőszaknak (természetesen a fizikait eleve kizárjuk), hogy merjünk bátran kommunikálni, kiállni az igazunkért. Ha ezt nehéz, akkor kezdjük azzal, hogy megértjük, miért nem megy ez nekünk. Ha már kezdjük megérteni, akkor onnan szép lassan lehet építkezni: meg lehet tanulni technikákat, fel tudjuk mérni, milyen módon kezelhető az adott probléma.
Egyedül, barátokkal, segítő könyvek tömegével sem elképzelhetetlen, hogy sikerülhet. De szakemberek segítségével sokkal könnyebb, és kevesebb a hibalehetőség.
Koskovics Éva
coach
