Sokan felszisszennek a szó hallatán: kompromisszum. „Utálom, mert számomra ez a vesztes vesztes játszma.” Vagy: „a kompromisszum megalkuvás – és én nem vagyok egy magalkuvó típus...” Ismerős mondatok? Ennek a blog oldalnak (az egyik) célja az, hogy visszaadja a szó eredeti jelentését és ne rossz érzés kötődjék hozzá, hanem meglássuk benne a megoldás kulcsát.
 
Kompromisszumot nem csak a másik emberrel kötünk, hanem saját magunkkal is – méghozzá napi szinten. Ebben a bejegyzésben erről fogok írni. Ha itt megbarátozunk a szóval, talán kevésbé lesz harcias a hozzáállásunk akkor, mikor ez élet egyéb területein megkötött vagy megkötendő kompromisszumokról beszélünk. Ha nekifutok valaminek és félúton, vagy 80%-nál azt mondom, hogy végül is így is jó lesz, akkor ez vajon mi, ha nem egy saját magammal kötött kompromisszum? Egyszerűen elismerem, hogy ebbe most ennyi fért és ezt elfogadom. Ha őszintén a szívünkbe nézünk: hány dolog van a hátunk mögött, aminek nekifutottunk, de nem értük el a tökéletes célt, mégis megbékéltünk a helyzettel: nyelvtanulás, sport, fogyókúra stb. Ez a dolog feladását jelenti? A megalkuvást? Mint ahogy a kompromisszumról sokan azt gondolják, hogy az?

A kompromisszum egyik olvasata az, hogy a saját magam számára fontos célt összefésülöm egy másik céllal és a kettőből lesz egy. Az enyém ugyan nem valósul meg teljes mértékben, de a közös cél elfogadása fontosabb és azért adok alább a saját elképzelésemből. Ha a saját magammal kötött kompromisszumokat nézzük, akkor ezek a célok mind az enyéim. A célok között vacillálok.

(Forrás:pixabay.com)
 
Onnan is lehet nézni, hogy mit állítok a középpontba? Belekezdek valamibe, de a főtevékenységet csak másodlagos célnak állítom.
 
Például: a mai napnak a felét takarításra (nőknek) /garázsrendezésre (férfiaknak) szánom. A tevékenység, amit csinálni fogok a rendrakás, takarítás. De mégis van egy másik szempont: az idő. A célomat (rendrakás, takarítás) ehhez rendelem (idő tényező, vagyis egy fél nap.) Ami ebbe belefér, az belefér, ami nem, az marad máskorra... ez is kompromisszum, nem? Hiszen a célom nem az, hogy eltöltsek valamivel egy fél napot, hanem a rend és tisztaság elérése. Mégis szabok egy határt ennek az elsődleges célnak. A tökéletes rend és tisztaság ábrándjától könnyes búcsút veszek és más keretrendszerbe helyezem a dolgot.
 
Másik példa: elkezdem a fogyókúrát, és lefogyok 20 kg-t. Vagy: elkezdem a fogyókúrát és addig csinálom, míg újra jól érzem magam a bőrömben. A tevékenység, amit csinálok a fogyókúra. De ezt az egészet egy másik tényezőhöz kapcsolom: egy egzakt, objektív dolog: (20kg) vagy egy szubjektív elem: a saját jóérzésem.
 
Én például kompromisszumot kötöttem a porral. Azt mondtam neki. „Kedves Por, ezentúl az életem részének tekintelek és nem akarok mindenáron megválni tőled. Légy üdvözölve nálam, ez itt a Te otthonod is – viszont nem hozhatsz túl sok hozzátartozót. Jelen lehetsz – kis mennyiségben. Tehát lehet, de nem mindenhol.”  Takarítok is, de a témában megállok egy ponton, hiszen egy elvi ideált kergetnék, ha a házam minden szegletét állandóan tisztán szeretném tudni.
 
Ugyanez megfigyelhető kapcsolatainkban: nekifutunk, hogy nekem ilyen és olyan barátom, szomszédságom, házasságom, munkahelyi közösségem lesz. Aztán jönnek az egyéb tényezők, amik így vagy úgy, de megszorongatják a célomat.
 
Íme néhány kérdés, mely segíthet ebben, és a válaszok nyilván teljesen egyediek lesznek.
 
Melyik a könnyebb? A magammal kötött kompromisszum, vagy a másikkal megkötendő?
Kivel vagyok szigorúbb vagy éppen engedékenyebbek? Van, aki a külvilágot méri sokkal szigorúbb mércével, miközben magához kevésbé kritikus. Más éppen fordítva vannak ezzel. Kifelé sokkal engedékenyebb, míg saját magábóll a szuszt is kihajtja. Talán személyiségünk alapvonásai határozzák meg ezt. Változtatni sohasem késő, és nyilván itt is az arany középút megtalálása a legnehezebb feladat.
Vajon alkalmazhatóak mindig ugyanazok a szabályok? Mindannyiunkban vannak szabályrendszerek, listák, sorrendek. Ha magamat felmentem valamiért, például azzal, hogy egy helyzetben azt mondom: én ezt most feladom, nem bírom tovább, képtelen vagyok ezt tovább csinálni! Ezt a sóhajt mennyire fogadom el mástól? A páromtól, a gyermekemtől, a kollegámtól?
 
Tehát a kompromisszum nem csak a külvilággal kapcsolatosan értelmezhető, hanem érdemes ennek tükrében saját céljainkat is megvizsgálni. Amennyiben megállapítjuk, hogy igenis kötünk kompromisszumokat, akkor talán ennek hatására már a külvilággal megkötött kompromisszumainkat sem fogjuk annyira harcias szemmel nézni....
 
 
Szilvássy Rita