Régebben, amikor még nem értettem a kompromisszum lényegét, utáltam. Az volt a véleményem, hogy a kompromisszumban az a „jó”, hogy senki sem boldog, senki sem maradéktalanul elégedett. Később a Kompromisszió csapatával folytatott közös munkánk során, ahogy körbejártuk a szó valódi jelentését, rátaláltam a korábbi rossz érzésem gyökerére és a szó valódi tartalmára is.
Létezik a magyar nyelvben és a közgondolkodásban egy olyan használata a kifejezésnek, hogy „én nem kötök kompromisszumot” vagy „súlyos kompromisszumok árán köttetett megállapodás”, ahol szinte a megalkuvás, lemondás szinonimájaként jelenik meg ez a szó. Ez azonban nem tükrözi a valódi lényegét, tartalmát az egyezségkötés ilyen módjának és a szó eredetéből, eredeti jelentéséből sem következik.
Ugyancsak szokásos a kompromisszum megközelítésének az a módja, amikor mechanikusan alkalmazzák a „találkozzunk félúton” gondolatát, amikor te is engedsz ugyanannyit, én is engedek ugyanannyit, ez azonban legfeljebb a piacon működik. Az emberi kapcsolatok színesek és bonyolultak, az élethelyzetek, az adottságok, az emberek vágyai, tehetségei, lehetőségei nagyon különbözőek, ezért ez nem megoldás. Például nem biztos, hogy ha úgy állapodunk meg, hogy egyik nap te mosogatsz, másik nap én, attól egyensúlyban leszünk. Életszerűbbnek, előremutatóbbnak tartom azt az „egyezséget”, hogy te ágyba hozod a kávét minden nap, én meg elmosogatok minden nap, mert ehhez komolyabb megfontolás, egymás mélyebb ismerete, tartalmasabb kommunikáció szükséges. Ez már jobban elvezet a kompromisszum eredeti jelentéséhez.
A kompromisszum az értelmező szótár szerint ellentétes álláspontok között az ellentmondásos mozzanatok mellőzésével történő, összeegyeztető, összebékítő megoldás. Más definíció szerint a vitarendezés egy olyan formája, ahol az eredeti célokból vagy kívánságokból kommunikáción és a többszörösen megváltoztatott feltételek kölcsönös elfogadásán keresztül alakul ki a megegyezés.
Ízekre szedve a latin eredetű szóösszetételt megtalálhatjuk benne a közös, az ígéret és a küld/felhagy/elenged szavakat.
Számomra az elengedés a kulcsszó. Amikor kompromisszumot kötök, az egyeztetési folyamat során elengedem az elveimet, elengedem a félelmeimet, elengedem a sérelmeimet, elengedem a „nekem van igazam” kényszerét, elengedem a rögeszméimet, elengedem az előítéleteimet. Ha sikerül, képes leszek elfogadással fordulni a másik ember felé, tudomásul venni és tiszteletben tartani az ő elveit, félelmeit, igazát, rögeszméit, sérelmeit, előítéleteit is. Ha mindkét oldalról megtörténik ez az elengedés, akkor végre előtérbe kerül az „ügy”, a lényeg, a közös cél, a valódi kérdés, a megoldandó probléma és felszínre tudnak jönni a konstruktív, hatékony és mindkét fél számára kielégítő megoldások.
Ma már, hogy megismertem és megtapasztaltam a valódi jelentését, őszinte híve vagyok a kompromisszumnak. A mediáció és az ügyvédi működés során gyakran alkalmam nyílik ennek a folyamatnak a végigkísérésére, amely végül elvezet az egyezségkötéshez és minden alkalommal valódi csodaként élem meg azt a pillanatot, amikor a hosszú-hosszú körben járás, maguk körül forgás, panaszkodás, másikra mutogatás után egyszer csak megreped a felek páncélja és felvillan a „közös”.
Fekete V. Olga
