Ha érted, hogy mire utal a címben a B oldal kifejezés, akkor már garantáltan ott jársz és te is legalább a negyvenes éveidet taposod.
Manapság sok negyvenes küzd azzal, hogy még viszonylag kicsi gyerekei vannak, de már idősödő, beteg szülei vannak vagy éppen már nincsenek. Hasonló helyzetben ébredtem rá arra, hogy milyen nagy felelősség, hogy mennyire támogatjuk egymást – elsősorban házastársunkat, élettársunkat, szerelmünket, de barátainkat és üzletfeleinket vagy akár szomszédainkat és felebarátainkat – abban, hogy értelmesen, egészségben és boldogan teljen életünk második fele és nem utolsó sorban, milyen példát mutatunk minderről a gyerekeinknek.
Húszas éveim végén történt meg velem, hogy a sok „még nem” után – még nem nézheted meg ezt a filmet, még nem vezethetsz, még nem ihatsz bort, még nem mehetsz férjhez, még nem költözhetsz el, még nem engedheted meg magadnak – eljött az első „már nem”, valami, amit tudom, hogy már soha nem fogok megtenni. Na, akkor csapott meg először az öregedés szele. Ha negyvenes vagy, egyre több a „már nem”, amit meg kell tanulni elengedni. Nőként az egyik legbeszédesebb és sokaknak fájdalmas jelképe ennek az időszaknak, hogy tudod, hogy nem lesz már gyereked, de a természet mégis havonta emlékeztet arra, hogy még termékeny vagy és akár még lehetne.
Életközép, az emberélet útjának fele, válság. Ezt lehetne, kellene jól megélni. A válság lehetőség a váltásra. Itt az utolsó váltó, nem mindegy, milyen állomáson kötsz ki. Ha jól csinálod, még van esélyed arra, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, gondtalan öregkor várjon rád. Az tény, hogy ez az állomás kevésbé vonzó és nagyon kevés a jó minta, a pánikszerű menekülés az öregedés elől, kapaszkodás a fiatalkorba viszont szedi az áldozatait.
A váltás lehetőségét, az utolsó esélyt sokan megérzik, de kevesen értik jól. Sok férfi ilyenkor veszi meg kamaszkora álomautóját, újít be fiatal barátnőt, megy el földkörüli útra, kezd el maratont futni, vagy csak egyszerűen elhagyja a családját, mindenesetre valami nagyot vált. Sok nő spirituális útra lép, tanfolyamokat végez, beleveti magát valami csodatermék forgalmazásába, posztol, blogol vég nélkül, kezd méregdrága kozmetikai kezelésekre vagy plasztikai sebészhez járni, vagy a jógát, a futást vagy valami kreatív tevékenységet helyez élete középpontjába, ami teljesen beszippantja.
Van, aki nem mer váltani és idő előtt feladja, belefásul, beleöregszik abba, hogy nem olyan munkát csinál, amit igazán szeret, teher számára a család vagy éppen nincsen, nem sikerült megvalósítania az álmait, de azért megadóan húzza tovább az igát és rogyik le egy sörrel esténként, régebben a Barátok közt, manapság a Netflix elé.
Van azonban ebből kiút, meg lehet találni az egyensúlyt. Célszerű egy kicsit megállni és elgondolkodni. Tudomásul venni, hogy van olyan álom, ami már nem valósul meg, de van, amibe még igenis érdemes belekezdeni és meg lehet valósítani anélkül, hogy nagyobb erkölcsi vagy anyagi károkat okoznánk, nevetségessé válnánk vagy beledöglenénk. Érdemes elgondolkodni, melyek azok a kapcsolataink, amelyekből kinőttünk, amelyeknek lejárt az idejük, amelyek méltatlanok, amelyek már nem gazdagítanak sem minket, sem a másikat és hol vannak azok a kapcsolatok, amelyeket nem ápolunk eléggé, amelyek felé nem vagyunk elég nyitottak, amelyek pedig sokat adhatnának. Azzal is érdemes szembesülni, hogy hol vannak azok a feldolgozatlan traumák, kezeletlen problémák, amelyek akadályozzák a továbblépést, a váltást. Ilyenkor jól jön a segítség, ilyenkor érdemes hozzáértő, tapasztalt szakemberhez fordulni, a coach, a mediátor, a pszichológus segít rálátni ezekre a helyzetekre és jó döntéseket hozni.
Sok szempontból középen állsz, ha negyvenes vagy. Jó ezt tudatosítani és ebbe belehelyezkedni. Ha megtalálod az arany közepet, akkor nem fogsz szívrohamot kapni és lefordulni a futópadról, mert meg akartad mutatni annak a dögös szőkének, aki melletted tapos, hogy mekkora legény vagy és háromgyerekes családanyaként sem fogsz meglépni a teniszedződdel a második szett után. Ha megtalálod a középutat, akkor magabiztosan és mosolyogva tudsz a fiatalok után nézni, akik leköröznek a futópályán - legfeljebb megjegyzed magadban, hogy „új rablói vannak a nyárnak…” és nekik fogalmuk sincs, hogy kit idézel - vagy éppen nyugodt szívvel hazamész jógaóra után és megfőzöd a családnak a csülkös bablevest, majd minden szemrehányás nélkül feltálalod.
Ez csak a magánélet terepe, de a szakmai előmenetel, karrierépítés, üzleti élet terén is ott a középen állás problémája. Alulról nagy a nyomás és nagy kihívás, hogy szemben találod magad azzal a generációval, akit „nem szorít az iskolaköpeny”, azaz nincs emléke arról, milyen egész nap sötétkék nejlon iskolaköpenyben izzadni, úttörőben feszengeni, egy tanévet egy farmerben és egy edzőcipőben kihúzni, a kazettát ceruzával visszatekerni, telefonvonalra várni, milyen, hogy egy Toblerone csokiért Jugoszláviáig kell elmenni, egy bőrdzsekiért meg Törökországig, angol nyelven írott könyvet legközelebb az ország egyetlen idegennyelvű könyvesboltjában Budapesten kapsz, síelni pedig legfeljebb Csehszlovákiába mehetsz. Ezek a fiatalok már belenőttek az internetbe, a külföldre utazásba, az angolba és más idegen nyelvekbe, teljes magabiztossággal és gátlás nélkül élnek a fogyasztói társadalom adta előnyökkel és ennek megfelelően sokkal jobban érvényesítik érdekeiket.
Felfelé nézve pedig, ha a negyvenes előre szeretne lépni a ranglétrán, oda szeretne jutni a műtőbe vagy a katedrára, új piacokat szeretne meghódítani, bárhogy fejlődni a pályáján, akkor sokszor beleütközik az előtte járó generációk azon képviselőibe, akik helyzetben voltak a rendszerváltáskor, mert már megvolt a diplomájuk, ki tudták privatizálni, meg tudnák venni, volt már szakmájuk, megvolt már a gmk-juk, a kapcsolatrendszerük. Minél idősebbekről van szó, annál nagyobb hiányokkal érkeztek oda, hogy végre sikeresek lettek, annál keményebben dolgoztak meg érte, ezért foggal-körömmel ragaszkodnak mindahhoz, amit elértek és vagy nem tudják elképzelni az életüket munka nélkül vagy egyszerűen nem akarják átengedni a terepet az utánuk következő generációnak.
Ha elfogadjuk a helyünket és nem akarunk a fiatalokkal versenyezni vagy az öregeket kitúrni a helyükről, akkor rájövünk, hogy kiváló közvetítők lehetünk közöttük, hiszen mi már megtanultunk angolul, része lett életünknek az internet, bejártuk a világot, képezzük magunkat folyamatosan, de ugyanakkor még tudjuk, hogy ha belépünk valahova, köszönni kell, nem tegezzük le a főnököt az állásinterjún és nem röhögjük ki a nyugdíjas kollégát, ha olyan szavakat használ mint világháló vagy faxon akarja feladni a rendelést. Középen betölthet a negyvenes egyfajta híd szerepet, jó tanácsadó, közvetítő válhat belőle egy cégen, munkahelyen belül vagy önálló szakemberként.
Szóval meg lehet találni a helyünket, meg lehet jól élni ezt az időszakot és sokat ki lehet belőle hozni. Szerencsés esetben, ha sikerül jól mérleget vonni, rájövünk, hogy van sok lehetőség, és ezek közül ki fog tűnni, hogy mi az, ami tényleg a miénk és tényleg időszerű. Megtehetjük, hogy elkezdünk komolyabban foglalkozni az egészségükkel, visszatalálhatunk a családunkhoz a karrierépítésbe fektetett évek után, vagy éppen nyithatunk, kijöhetünk a csigaházból, amit a gyerekekkel töltött évek alatt építettünk magunk köré, esetleg elkezdhetünk foglalkozni a gyökereinkkel, a családi mintáinkkal, a tágabb családdal, kereshetünk valami olyan tevékenységet, ami feltölt minket, felvállalhatunk valami olyan ügyet, amibe szívesen fektetünk önként munkát, időt, megtalálhatjuk, hogy mi lesz az, ami elvezet minket oda, hogy jól éljük meg a B oldalt.
„Ne aggódj, a B oldalon vannak a legjobb számok” – vigasztalt egy kedves ismeretlen a negyvenedik születésnapomon. Hát, jól hangzik, de jelentem, hogy a B oldalon akadnak egészen elképesztően szar számok is, azonban idővel észreveszed, hogy egyre jobban és magabiztosabban tudsz rájuk táncolni.
Fekete V. Olga
