Ha kommunikálni szeretnél egy olyan emberrel, aki más nyelven beszél, mint te, akkor ehhez meg kell tanulni az ő nyelvét. Ha továbbra is a saját nyelveden beszélve, más szavakkal elmondva, hangosabban kiabálva, gesztikulálva stb. mondod – nem fog megérteni. Ugyanez a szituáció gyakran akkor is megesik, ha azonos nyelven beszélünk valakivel. Hogy ki mit ért az egyes szavakon, fogalmakon, annyira különböző lehet, mintha szó szerint más nyelvet beszélnénk.
Egy lépést hátra lépve, ha nem csak a beszédet nézzük, hanem általában a viselkedést, akkor is hasonló szituációt tapasztalok az egyes élethelyzetekről alkotott vélemények kapcsán. Amikor egy történetet mesélek el egy másik embernek, akkor azzal akaratlanul véleményt is mondok, értékrendet állítok fel, azáltal, ahogy felhasználom a szavakat. Árnyalok, minősítek, sorrendet állítok. Amikor azon kapom magam, hogy a másik nem ért, akkor megpróbálom máshogyan elmondani – de alapvetően ugyanazt. Aztán ha eléggé el tudok vonatkoztatni a saját mondanivalómtól, akkor megtapasztalhatom, hogy beszélgetőpartneremmel az alapvető fogalmak sem egyeznek. Mást ért azon, hogy rend, pihenés, figyelem... Ami számomra (alapvető) érték és meg sem kérdőjelezem, azt ő nem fogadja el alapvető értéknek és csak néz rám, hogy miről beszélek.
(Forrás: Pixabay.com)
Amennyire meg akarom értetni magamat vele, ő ugyanúgy szeretné megértetni magát velem. Az én igazságom csak az én nézőpontomból igaz. És ha ezt erőszakosan próbálom megértetni a másikkal, akkor nem jó vagyok, hanem egy pontosan ugyanolyan erőszakos valaki, aki a saját véleményét szeretné ráerőltetni a külvilágra. Mert az szerintem jó. SZERINTEM.
Ha sikerül ezt szem előtt tartani és úgy létezni a mindennapokban, hogy állandóan ott villog a lámpa az agyamban, hogy a másik nem jobb és nem rosszabb, csak más, akkor nagyon sok konfliktustól, magyarázkodástól problémamegoldástól kímélem meg magamat. Vajon amennyi energiát megspórolok ezzel a létezési formával, annyit ki is vesz belőlem az, hogy ezt állandóan szem előtt tartsam?
Ha a párkapcsolatot nézzük, akkor talán most azt mondod: ezért kell olyat választani, akivel ugyanazt értitek az egyes alapvető fontosságú fogalmakon. Hát, véleményem szerint egy élet túl hosszú ahhoz, hogy ezt az elvet fenn lehessen tartani. Ez a hozzáállás jellemző a kapcsolat elején, aztán érdemes megnézi, hogy 10-15 év múlva ki mit éret az egyes „alapvető” fogalmakon.
Párhuzamos valóságok vannak. Én ezt látom ki egy helyzetből, a másik meg azt. Egyik sem jobb vagy rosszabb. Máshonnan érkeztünk, mások a tapasztalataink. Egy szeretettel teljes párkapcsolat, egy szívbél barátság, egy sikeres és ösztönző munkahelyi kollektív estén akár mennyire egyek vagyunk – ez még így van.
A különbség nem ott van az emberek között, hogy "jók" és "rosszak" - hiszen ki szerint jók vagy ki szerint rosszak? Az igazi, minőségbeli különbség ott van, hogy az egyik ember rossznak ítéli a másikat, míg a másik ember csupán másnak, értékítélet nélkül.
Arról nem is beszélve, hogy naponta találkozunk vadidegenekkel és kerülünk velük kapcsolatba – a közlekedés során, az étteremben, az ügyfélfogadó irodákban, bárhol. Gyakran vérremenő konfliktusok alakulnak ki. Ha szem előtt tartjuk a párhuzamos valóságok tényét – akkor is, ha nagy energiánkba kerül -, legalább békésen távozunk a helyzetből.
Hiszen miért lennék ideges attól, hogy a másik nem érti, amit mondok? Hiszen ő üzbégül beszél, és meg magyarul. (Vagy én beszélek üzbégül, ez csak nézőpont kérdése.). Amint ez a tény kiderül, hogy a másik idegen nyelvű, leállok a kézzel-lábbal kalimpálással, a kiabálással – hát úgysem érti.
Vajon lehet ugyanígy tekinteni egy olyan emberre is, aki hagyományos értelemben egy nyelvet beszél velem?
Hiszen el lehet mondani a mondandómat ugyanazzal a tartalommal idegen nyelven is. Csak meg kell tanulni azt a bizonyos másik nyelvet. Ha nagyon el szeretnék mondani valamit, akkor biztos megéri a fáradtságot az, hogy megtanulom a másik nyelvét...
