Talán még mindig sokak számára nem evidens, mennyire fontos lenne a megoldhatatlannak érzett problémákkal időben külső segítségért fordulni. És nem mindegy, kinek a székébe ülünk bele!

Szemérmesek vagyunk? Vagy nem hisszük el, hogy működhet? Nincs benne a kultúránkban, a szokásainkban?

Ez a saját erőből megoldás, nem kérdezés, segítséget nem elfogadás talán már ott elkezdődik, hogy a gyerekekre sem figyelünk eléggé, nem kérdezzük őket. Sem a tanároknak, sem a szülőknek nincs idejük, tudásuk, türelmük, érzékenységük arra, hogy észrevegyék, miért szomorú esetleg a gyerek, miért viselkedik zavartan. Pedig a gyerekekben megvan még az igény, ezért is kérdeznek eleinte olyan sokszor, bizalommal fordulnak hozzánk. De aztán rájönnek, ezzel bosszantják a felnőtteket, nem kapnak igazi választ, nem értik meg őket, és ezért többnyire idő előtt leszoknak róla.  Melyikünk ne hordozna magában gyerekkori traumákat, rossz élményeket, amelyeket nem mertünk elmondani senkinek?

Aztán felnőttként is számtalan nehéz helyzet vár ránk, és ha szerencsések vagyunk, mindig vannak körülöttünk, akikhez első körben fordulhatunk: a család, a barátok, a közeli kollégák. Vagy legalább egy ember ezekből a körökből.

De mit tegyünk, ha olyan a szituáció, hogy ez kevés, vagy épp velük van gondunk, ha érezzük, hogy jobb lenne elfogulatlan, hozzáértő szakember segítsége? Kihez forduljunk?

Sokszor rácsodálkozom például, hogy még sokan mindig keverik, mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között. Elsődlegesen az, hogy az utóbbi orvos. Hozzá akkor kell fordulni, ha már valamilyen betegség, komolyabb pszichés zavar merül fel. Sokszor a pszichológus, vagy a coach ajánlja az ügyfelének (azt tapasztalva, hogy komolyabb problémával áll szemben), hogy keressen egy pszichiátert.

Tudván, milyen tömegesen előforduló problémákról beszélünk, az lenne a jó, ha ezek a szakmai segítségek az egészségügyi szolgáltatás részei, könnyen elérhetőek lennének. Elvileg dolgoznak is pszichológusok és pszichiáterek az állami rendszerben, de nagyon kevesen, nehezen hozzáférhetően, épp a túlzott leterheltségüknek is köszönhetően. Ezért a legtöbben magán úton veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Amelyeket viszont sokan épp emiatt, anyagilag nem engedhetnek meg maguknak.

De tisztázzuk, ki mit csinál:

• A pszichológus – sokat segíthet, jó kérdéseket tehet fel, rátapinthat a dolgok eredetére, okaira, a megoldás útjára. Persze sokféle pszichológus létezik, vannak különféle irányzatok. Itt nagyon fontos a személyes kapcsolat, az, hogy mennyire működik a kémia, az egymásra hangolódás, a bizalom, mennyire érezzük az első találkozások után, hogy igen, ő fog tudni segíteni rajtunk! Pszichológussal dolgozni általában hosszú, türelmet igénylő program. Nem az a jellemző, hogy néhány találkozás után azt mondja, rendben, megoldottuk a problémáját, viszont látásra. Lehet ilyen is, ha valami kisebb jelentőségű kérdés van, vagy már régebben túlestünk egy terápiás folyamaton, vagy ha csak tisztázó, tudatosító jellegű kérdéseink vannak. Szerencsére ma már egyre inkább a kultúránk része az, hogy lehet menni pszichológushoz, úgyhogy ennek megfelelően bőven találunk róluk információt a neten, sok ismerősünk van, aki ajánlhat szakembert.

• A pszichiáter – akkor van rá szükség, ha a gondok már meghaladják a pszichológus és a coach kompetenciáit, ha komolyabb baj van, ha a lelki bajok már betegséggé értek, vagy eleve egy pszichés betegség, született, esetleg korábban fel nem ismert személyiségzavar megléte merül fel. Természetesen nem egyszerű eldönteni, hol van a kettő között a határ. A felelős pszichológusok, coach-ok, háziorvosok (!!!) meg tudják ítélni, mikor kell valakit pszichiáterhez küldeni, mikor indokolt már esetleg a komolyabb szakorvosi kezelés, gyógyszeres beavatkozás, kórházi elhelyezés.

• A coach – sok dolog homályos a coach-okkal kapcsolatban, a többség még mindig nincs tisztában azzal, mit is csinálunk mi, coach-ok. Pedig nincs benne semmi ördöngősség. Az ügyfél céljainak elérése érdekében azon dolgozunk, hogy megtaláljuk, az adott ügyfél számára mi lehet a testre szabott megoldás, módszer. Kifejezetten célirányosan dolgozunk és az egész folyamat során cselekvésre sarkallunk! Kérdéseket teszünk fel, persze megfelelő logika szerint, ugyanakkor a saját tapasztalataink, intuícióink szerint, az ügyfél személyiségére ráhangolódva, őt megértve próbáljuk elérni, motiválni, hogy döntsön, változtasson, elinduljon. Igyekszünk az érzelmeire is hatni, megtalálni nem az agyas, hanem a szívből, egész lényéből fakadó válaszait.

Aztán, ha megszületik az ügyfél döntése, elhatározása, segítünk ezen az úton elindulni, végigmenni is. Sokszor látjuk, hogy a felismerés, az elhatározás megszületik, de mégis elakad a megvalósítás. Ekkor is jó, ha ott vagyunk, ha ’felügyeljük’ a folyamatot.

A pszichológusokhoz képest a coach-ok nagyon ritkán és lehetőleg nagyon keveset foglalkozunk a múlttal, sokkal inkább jövőorientáltan, a pozitív kimenetelre, a célokra összpontosítunk és dolgoztatunk. Ez mindig egy aktív folyamat.

•  A mediátor – hozzájuk akkor ajánlott fordulni, ha két személy között van olyan konfliktushelyzet, feloldhatatlan vita, amit képtelenek józanul, értelmesen kezelni. Ilyenkor jó, hogy ha valaki külső szemlélőként, elfogulatlanul, egy meglévő eszköztárral, bevált módszerekkel fel tudja oldani ezt a konfliktushelyzetet és képes elvezetni odáig az ügyfeleket, hogy hozzanak egy megállapodást, amelynek a mentén rendezik dolgaikat adott pillanatban és a jövőre nézve is.

Kompromisszió, még több tapasztalattal:

Volt egy jó beszélgetésünk a minap. Kedves régi kollégám, Kóródi Mária meglátogatott minket a Kompromisszió irodájában. Mária coach és mediátor végzettséggel is rendelkezik (alapvetően jogász ő is, mint hármunk közül ketten is). Hosszú, színes pályafutása alatt eljutva komoly politikai szerepvállalásig is (a miniszterséget is megélhette, megtapasztalhatta; környezetvédelmi miniszteri posztot töltött be egy éven keresztül 2002-2003-ben) még a miénket is messze meghaladó gyakorlati tapasztalatokat szerzett. Mindig hirdetjük, hogy mi a 30-40-50-es korosztályt képviseljük, ő a következő szint! Ezért is volt izgalmas a beszélgetésünk.

A Pázmányon végezte el a mediátorképzést és érdekes módon a szakdolgozatát épp a coaching és a mediáció kapcsolatából írta, azt vizsgálva, melyikre hol és milyen mértékig van inkább szükség, és hogyan lehet a két segítő módszert hatékonyan együtt alkalmazni.  

A lényeg, amit szeret hangsúlyozni, hogy – bár a konfliktus feloldására szolgáló mediáció elvileg érzelmek nélkül, a problémára koncentrálva működik -, tudjuk, hogy az emberek valójában nincsenek érzelmek nélkül. A konfliktusok tényleges és tartós feloldása a mediációban akkor lehetséges, ha az érzelmek feldolgozása is megtörténhet. Tehát ő (is, hozzánk hasonlóan) azt javasolja, hogy egy komoly konfliktusos helyzetben jó, ha a coaching megelőzi a mediációt. Előbb így sikerülhet letisztázni, kibeszélni, helyretenni az érzelmeket, kidolgozni az indulatokat, előkészíteni a terepet a korrekt, józan párbeszédre. Előfordulhat, hogy a mediációs tárgyalási folyamatok fontos, ki nem mondott érzelmi kérdések miatt elakadnak, ilyenkor is szükség lehet a felekkel való külön-külön megbeszélésre. A mediátor részéről pedig az lehet a döntő a sikeres folyamatban, hogy neki fontos megkeresnie a valós igényeket, és azokat figyelembe véve, előtérben tartva igyekezni rögzíteni a további együttműködést, életet. Természetesen az is lehetséges, hogy előbb kell a mediációt lefolytatni, azért, hogy a konfliktusos kérdés nyugvópontra kerüljön, és utána érdemes a feleket coaching segítségével a változtatásban segíteni. Coaching és mediáció együtt - bár mindkettőnek megvan a maga jól körülhatárolható területe és szerepe -, új minőségű változásokat hozhat létre.

Tudjuk, ebben a járványhelyzetben mindezek még fontosabb szerepet kapnak, hiszen felszínre jönnek méginkább a problémák. Ugyanakkor fontos lenne, hogy próbáljunk türelmesek lenni ebben a nehéz szituációban, ha elbírja az idegrendszerünk, akkor ne most borítsuk az életünket, nem most essünk neki a másiknak! Jobb lenne most arra fókuszálni, hogy behúzódunk kicsit a barlangunkba, lecsendesedünk, vigyázunk magunkra és a környezetünkre, és a sok szorongást nem tetézzük egymás bántásával, veszekedésekkel.

Ha ezt nehéz megvalósítani, akkor pedig keressünk szakembert. On-line is lehetséges. Elsőre mindegy is szinte, hogy milyen szakembert keresünk, ő majd segít abban, hogy kire is lehet valójában szükségünk.

Minden megoldás jobb a semminél!

Koskovics Éva

coach, közgazdász