Miközben készülök egy közeli programra, eszembe jutott, amikor tavaly a Kapszlin tartottam egy előadást arról, hogy hogyan függ össze a siker és az érzelmi intelligencia. Ez utóbbi téma vesszőparipám, szeretek rá hivatkozni, sokszor írtam is már róla. No és sokszor megtapasztaltam saját és mások példáján, pozitív és negatív élmények sorával, hogy valóban milyen nagyon fontos.
Két gondolatot emelnék most ki ezekből a saját tapasztalatokból:
-
Hogy valaki milyen sikeres, az legalább annyira múlik a személyiségén, alap beállítottságán, mint azon, hogy valójában mit, milyen (mérhető, mások teljesítményével összevethető) dolgokat ér el az életben.
A közgazdasági nobel emlékdíjat is kiérdemlő amerikai-izraeli pszichológus, Kahneman alkotta meg a hedonikus mókuskerék fogalmát. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a boldogságra való hajlam nincs egyenes arányban a teljesítménnyel, az elért vagyonnal, sikerekkel. Ha valakiben nagyon erős a bizonyítási vágy, mindig többet akar majd, és lehet, hogy épp ezért soha nem fog tudni megfelelni magának. Sokan ismerünk olyanokat, akik túl magasra állítják a lécet, lehet, hogy épp egy szülőktől beléoltott driver hatására („erőltesd meg magad!”). Vagy olyanokat, akik mindig többre vágynak, nem tudnak örülni az elért sikereknek, mert rögtön látják maguk előtt a következő elérendőt. Ezért jó kifejezés a mókuskerék!
-
Goleman (ő egy másik szakember, aki több könyvet is írt a témáról) szerint a siker alapja az érzelmek eredményes ’használata’!
/Egy kis gyorstalapaló a'la Goleman ITT! /
Ő fogalmazta meg, hogy az érzelmi intelligenciának van egy személyes és egy társas oldala. A személyes kompetencia esetében urai vagyunk a saját érzelmeinknek, van reális önismeretünk, a társas kompetencia pedig azt mutatja, mennyire vagyunk képesek mások érzelmeit megérteni, befolyásolni. Aki ezekben jó, az sokkal jobban boldogul az élet útvesztőin, mint az, aki nem érti, nem érzi saját maga és mások érzelmi működését.
Akár a saját életünk, karrierünk, akár mások segítése, vagy társadalmi közegünk, szűkebb és tágabb világunk jobbítása a célunk, felmerülnek azok a kérdések, minek köszönhető a siker. IQ? EQ? Reziliencia? Fejlődéslélektani törvényszerűségek? Sorsanalízis, családi karma? Társadalmi, szociális háttér? Tudományos eredmények?
Saját tapasztalataim szerint is kiemelkedő jelentősége van az érzelmi intelligenciának.
Valójában menet közben jöttem rá, már több komoly megbízáson túl, hogy szinte minden munkában, minden megbízás teljesítésekor - coach-ként - szinte mindig ennek a fejlesztésén dolgozom:
- ha rezilienciát (lelki ellenállóképességet) fejlesztünk (minden reziliencia faktor beazonosítható úgy is, mint EQ!)
- ha kezdés-újrakezdéssel foglalkozunk (úgy indul, hogy: önismeret, önbizalom, önmegerősítés, aztán jön a motiváció, a kommunikáció stb.)
- ha vezetőkkel dolgozom (coaching típusú vezetés: fókuszált figyelem képessége, konstruktív visszajelzés, rugalmasság, hatékony kérdezéstechnika, összhang és kapcsolat kialakítására való képesség – színtiszta kommunikációs fejlesztés)
- ha karrier témában egyéni folyamatban vagyunk (reális önértékelés, kapcsolódási képességek)
- ha fiatalokkal, fiatal tehetségekkel van feladat (önismeret, érzékenyítés, ún. 'soft skillek')
- ha konfliktuskezelési tréninget (team coaching-ot) tartok.
Akkor jöttem rá, milyen érzékeny téma ez, amikor az egyik legolvasottabb blogbejegyzésem ezt a témát tárgyalta és sokaknál nagyon betalált. Nem véletlenül.
Ahogy a kompromissziós csapat, hármunk tevékenységét nézem, mindhárman ezen munkálkodunk. Hisz a mediáció is főleg a kommunikációs folyamat, az önismeret és az empátia fejlesztésén alapul és célja egymás elfogadása, a közös célok elérése minél kisebb károkkal, sérülésekkel.
Milyen jó is lenne, ha lenne vitakultúránk, ha próbálnánk megérteni másokat is, ha tudnánk mások szempontjaira is figyelni, egyáltalán: elfogadni másokat is, egymást is! Mi ezen vagyunk!
Koskovics Éva
